HWSW képzés!

A DOCKER ALAPJAI, 12 órás online képzés - nézd vissza felvételről!

A rendezvényről

Új képzésünk a Docker alapjaiba ad bevezetést. A Docker az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb technológiája, terméke, cége, platformja. A szóhalmozás szándékos, ugyanis a Docker több, mint egy kontnézerizációs technológia, hiszen alapját képezte számos trendnek és technológiának (pl. DevOps, Microservices, Kubernetes).

Sikere annak volt köszönhető, hogy sikerült könnyen kezelhetővé tenni az alkalmazások konténerekbe csomagolását, futtatását és megosztását. Mindezt úgy, hogy egyrészt a konténer minimális extra többletet jelentett az alkalmazás körül, másrészt a becsomagolt alkalmazást módosítani nem, csak futtathatni lehetett. Ezek az előnyök hamar népszerűvé tették és egyben alkalmassá, hogy a legtöbb helyzetben kiváltsák az addig virtuális gépen alapuló megoldásokat.

A Docker hatalmas lépést jelentett a fejlesztői, tesztelői és üzemeltetői környezetek egységesítésére tett lépésekre. Használati lehetőségei az alkalmazásfejlesztés kezdeti fázisaitól egészen az felhasználókig elérő éles környezetek üzemeltetéséig terjedt. Ennek megfelelően mind a fejlesztők, mind az üzemeltetők számára elengedhetetlen az ismerete.

A 6 alkalmas, 12 órás gyakorlatorientált online képzés oktatópartnere a LeanNet, akik a Cloud Native területen foglalkoznak tanácsadással, oktatással, illetve hatékony felhő alapú szoftverfejlesztéssel és üzemeltetéssel. Oktatóink kiváló szakemberek és előadók, ezt magad is ellenőrizheted, ha megnézed Szabó Dávid márciusi Docker meetupunkon tartott Docker: múlt, jelen, jövő (?) című rövid és szuper előadásának felvételét.

A tanfolyam órái felvételről bármikor visszanézhetők!

A képzés az alapoktól felépítve ad átfogó elméleti és gyakorlati tudást a Dockerről, mind üzemeltetői, mind pedig fejlesztői szempontból. A tanfolyamot elvégzők tisztában leszek a Docker alapvető működési elvével és fő komponenseivel. Képesek lesznek alkalmazásokat Docker konténerekbe csomagolni és futtatni, amely nagy segítséget jelenthet privát és publikus felhő rendszereken egyaránt.


Ajánljuk infrastruktúra üzemeltetéssel, automatizálással foglalkozó szakembereknek, illetve olyan fejlesztőknek, akik a DevOps felfogás iránt érdeklődnek. Ezen felül azok jelentkezését is várjuk, akik tervezői vagy döntéshozói szerepben dolgoznak és szeretnének jobban betekintést nyerni a Docker által kínált lehetőségekbe.


A képzéshez mindössze általános webes hálózati ismeretek (pl.: TCP/IP protokoll stack, HTTP), alapszintű programozási ismeretek (tetszőleges nyelven), illetve némi alap Linux tudás (Bash) szükséges.


A tanfolyam online követhető. Minden óráról felvétel készül, melyet a résztvevők bármikor visszanézhetnek. Az online közvetítés az Adobe Connect platformján zajlik, ahol látni az oktatót, illetve a megosztott desktopot. Az Adobe Connect rendelkezik saját desktop- és mobilalkalmazással, így a közvetítés bármilyen eszközön követhető (az optimális képernyőméret miatt célszerűen a desktopot ajánljuk). Az órák 17 órakor kezdődnek és 18:45-ig tartanak, és tartalmaznak 15 perc szünetet.

Regisztráció

Ez a képzés már lezajlott, de a teljes videóanyag megvásárolható 59 900 + ÁFA áron!

Használd a "konténer" kuponkódot és megkapod kedvezményesen a Microservice architektúra alapjai képzésünk videóanyagát is - 24 óra tananyag csomagban nettó 99.900 forintért!

Regisztrálok

A képzés az alapoktól felépítve ad átfogó elméleti és gyakorlati tudást a Dockerről, mind üzemeltetői, mind pedig fejlesztői szempontból. A tanfolyamot elvégzők tisztában leszek a Docker alapvető működési elvével és fő komponenseivel. Képesek lesznek alkalmazásokat Docker konténerekbe csomagolni és futtatni, amely nagy segítséget jelenthet privát és publikus felhő rendszereken egyaránt.


Ajánljuk infrastruktúra üzemeltetéssel, automatizálással foglalkozó szakembereknek, illetve olyan fejlesztőknek, akik a DevOps felfogás iránt érdeklődnek. Ezen felül azok jelentkezését is várjuk, akik tervezői vagy döntéshozói szerepben dolgoznak és szeretnének jobban betekintést nyerni a Docker által kínált lehetőségekbe.


A képzéshez mindössze általános webes hálózati ismeretek (pl.: TCP/IP protokoll stack, HTTP), alapszintű programozási ismeretek (tetszőleges nyelven), illetve némi alap Linux tudás (Bash) szükséges.


A tanfolyam online követhető. Minden óráról felvétel készül, melyet a résztvevők bármikor visszanézhetnek. Az online közvetítés az Adobe Connect platformján zajlik, ahol látni az oktatót, illetve a megosztott desktopot. Az Adobe Connect rendelkezik saját desktop- és mobilalkalmazással, így a közvetítés bármilyen eszközön követhető (az optimális képernyőméret miatt célszerűen a desktopot ajánljuk). Az órák 17 órakor kezdődnek és 18:45-ig tartanak, és tartalmaznak 15 perc szünetet.

Kiemelt támogatók

Programok

2021. április 19.
2021. április 21.
2021. április 26.
2021. április 28.
2021. május 3.
2021. május 5.

Ha tetszik a program, csatlakozz hozzánk!

A HWSW informatikai kiadó rendezvényein is ugyanazt a filozófiát követjük, mint informatikai kiadványainknál: a tartalom szent és sérthetetlen.
A tartalomhoz az arculatot a mito adta.

Kapcsolat

Így juthatsz oda

  • Autóval

    A képzés online formátumú.

  • Tömegközlekedéssel

    A képzés online formátumú.

scrollTop