A rendezvényről
Az idén negyedszer megrendezésre kerülő App!mobile mobiltermék-fejlesztői konferencia a hazai szakma legnagyobb fóruma. A konferencián 60 előadó fog fellépni, köztük számos nemzetközi vendégelőadó. Jelentős frissítést hajtottunk végre az előadói gárdán, előadóink fele olyan cégektől érkezik, melynek képviselői még soha nem adtak elő a konferencián. Az idei program jónéhány kitörési pontot is tartalmaz, igyekszünk teljes piaci kitekintés nyújtani a hagyományos fejlesztői és UX témáktól kezdve a mobilhirdetéseken és az m-kereskedelmen át, egészen a vállalati mobilitásig és mobilfizetésig. Keynote előadónk Chris Chabot, a Google és a Twitter egykori fejlesztői kapcsolatokért felelős igazgatója lesz.
Beszéljünk a konszolidációról!
Idén több, mint másfél milliárd okostelefon és tablet talál gazdára. A két, szomszédos termékkategória piaca mindössze néhány rövid év alatt beérett. A növekedés lelassul, a piaci viszonyok megszilárdulnak, várhatóan hosszú időre stabilizálódnak és konszolidálódnak. A kísérleti piac átadja a helyét a termékeny kiszámíthatóságnak. A mobilplatformok műszaki szempontból beértek, a szakemberek ma már többé-kevésbé pontosan kiismerik a rendszerek nyújtotta mozgásteret, a drámai újdonságok kora lassan lejárt. Ennek megfelelően az igazán érdekes kérdéseket ma már nem a tulajdonképpeni programozás, hanem a kapcsolódó területek, a fejlesztési metodológia, humán erőforrások, a meglévő alkalmazások/eszközök hosszú távú kezelése jelenti, így ezekre a területekre mi is jobban fókuszálunk.
Megváltozott a hallgatóság, az elérhető felhasználók köre is. Az okoseszközök immár a társadalom legalsó rétegeit is el tudják érni, e termékek ma már valódi tömegtermékek. Emiatt alaposan átrajzolódott a tipikus felhasználó fantomképe is, erre pedig minden szereplőnek reagálnia kell.
Ugrásra készen
De miért is fontos ez a tömegessé válás? Több nagy iparág is az okostelefonok elterjedésére várt, mielőtt megkezdi a technológia széles körű adoptációját. A konferencián ezek közül megjelennek a legfontosabbak, az m-kereskedelem, a mobilfizetés és a média/hirdetés is. Ami közös a három területben: eddig a legnagyobb szereplők alig mozdultak, csupán tapogatóznak és tapasztalatokat szereztek. Mára azonban a hirdetési és mobilfizetési rendszerek is készen állnak a bevetésre, a széles körű elterjedéssel pedig a közönség is megvan e szolgáltatások használatához. Az m-kereskedelem vagy a nagy hirdetési pénzek megjelenése alapvetően átrendezi a sikeres és sikertelen üzleti modellek listáját, ez pedig önmagában átalakítja az iparágat. Ugyanígy a mobilfizetési platformokhoz való kapcsolódás, az azokra való ráépítkezés is izgalmas új lehetőségekkel kecsegtet a fejlesztők számára.
Appot a vállalatnak!
A BYOD és a hasonló hívószavak már lerágott csontnak számítanak a legtöbb informatikai vezető számára. A saját, belső használatú appok készítése, azok karbantartása, a saját backend felkészítése ezek kiszolgálására azonban új, izgalmas témák, amelyeket érdemes körbejárni. Információink szerint itthon is komoly problémát okoz a belső használatú appok bevezetése, függetlenül a cég mobilos stratégájáról. A konferencián a cégeknek beszállító fejlesztők és a megrendelő vállalatok szempontjából is feltérképezzük a problémát, akik (reméljük) értenek egymás szavából.
Regisztráció
A rendezvény lezajlott, a regisztrációt lezártuk.

Kiemelt támogatók
Programok
Válassz szekciót!
PROGRAMOK
Plenáris előadások (Színházterem)
![](/files/people/74582-10151973425222334-537874744-n.jpg)
![](/files/people/img-2438.jpg)
![](/files/people/20130317-30-edit.jpg)
![](/files/people/pinter-eload.jpg)
![](/files/people/lang.jpg)
![](/files/people/kolozsvari-distinction.jpg)
![](/images/icon-break.png)
Vállalati mobilitás szekció (Kupolaterem)
![](/files/people/lepenye.jpg)
![](/files/people/balogzs.jpg)
![](/files/people/beket.jpg)
![](/images/hwsw-logo.png)
![](/files/people/vargad.jpg)
![](/images/icon-lunch.png)
![](/files/people/brecsoks.jpg)
![](/files/people/adam-bukkosy.jpg)
![](/files/people/szluha.jpg)
![](/files/people/vesza.jpg)
![](/images/icon-break.png)
Dev szekció (Színházterem)
![](/images/hwsw-logo.png)
![](/images/hwsw-logo.png)
![](/files/people/bp-hwsw.png)
![](/files/people/gaspar-csaba.jpg)
![](/files/people/balazskomar.jpg)
![](/files/people/robertszaloki.jpg)
![](/images/icon-lunch.png)
![](/files/people/fonagybalazsprofilcolor.jpg)
![](/files/people/peter-vidos.jpg)
![](/files/people/pinter-eload.jpg)
![](/images/hwsw-logo.png)
![](/images/icon-break.png)
![](/files/people/szmo.jpg)
![](/files/people/ekler.jpg)
![](/images/icon-presentation.png)
![](/files/people/1599835-10203384280867724-1034549537-o.jpg)
![](/files/people/budaip.jpg)
![](/files/people/kis.jpg)
![](/files/people/farkas-balint.jpg)
Hirdetés és média (Madhouse terem)
![](/files/people/untitled.png)
![](/files/people/17.jpg)
![](/files/people/lolly-mason.jpg)
![](/files/people/tamas-lovas.jpg)
![](/files/people/10eb0db.jpg)
![](/files/people/skype-profil.jpg)
![](/images/icon-lunch.png)
![](/files/people/32e05bb.jpg)
![](/files/people/078ed74.jpg)
![](/files/people/rad.jpg)
![](/images/icon-break.png)
Kereskedelem mobilon (Madhouse terem)
![](/files/people/2dee607.jpg)
![](/files/people/39249c7.jpg)
![](/files/people/deakandras-foto.jpg)
![](/files/people/nb.jpg)
![](/images/hwsw-logo.png)
Mobilfizetés szekció (Jókai terem)
![](/files/people/turzoadam.jpg)
![](/files/people/lemakgabor.jpg)
![](/files/people/orszaghors.jpg)
![](/files/people/biro-tamas.png)
![](/files/people/pappattilabuxa.jpg)
![](/images/icon-lunch.png)
![](/files/people/inotaybalazs.jpg)
![](/files/people/szetnicslaszlo.jpg)
![](/images/icon-break.png)
UX szekció (Jókai terem)
![](/files/people/matt.jpg)
![](/images/hwsw-logo.png)
![](/files/people/fogarasy.jpg)
![](/files/people/na.jpg)
![](/files/people/hoffer-gabor-logmein.jpg)
![](/files/people/072948b.jpg)
AnKERT afterparty
![](/files/people/anonymous-avatar.png)
Ha tetszik a program, csatlakozz hozzánk!
Az App! a HWSW informatikai kiadó konferencia- és képzésmárkája. Filozófiánk itt is ugyanaz, mint informatikai kiadványainknál: a tartalom szent és sérthetetlen.
A tartalomhoz az arculatot pedig a mito adta.
Kapcsolat
-
Gálffy Csaba Program galffy.csaba@hwsw.hu
-
Bőle György program, partnerkapcsolat szervezes@hwsw.hu
Így juthatsz oda
-
Autóval
A rendezvény a MOM Kulturális Központban kerül megrendezésre (1124 Budapest, Csörsz u. 18.). A helyszín nem MOM Bevásárlóközpontban található!
Parkolni a MOM Park Bevásárlóközpont vagy a Larus Étterem és Rendezvényközpont mélygarázsában lehet, amely a Jagelló útról közelíthető meg. A parkolás mindkét helyszínen fizetős.
-
Tömegközlekedéssel
A Széll Kálmán tér vagy a Déli pályaudvar felől érkezve a 61-es villamos Csörsz utcai megállójánál kell leszállni, a Ferenciek teréről pedig a 8-as vagy 112-es busz BAH-csomópont megállójáig kell utazni, innen a Gesztenyés-kerten keresztül pár perces sétával elérhető a MOM Kulturális Központ (1124 Budapest, Csörsz u. 18.). A helyszín nem MOM Bevásárlóközpontban található!