HWSW mobile!

Mobiltermék-fejlesztési, fintech és IoT konferencia

A konferencián 80 előadó fog fellépni, köztük nemzetközi vendégelőadók. Jelentős frissítést hajtunk végre az előadói gárdán is, előadóink legalább 80 százaléka friss, új arc lesz. A hagyományos témáink mellett önálló szekciót kap az IoT, a fintech, és az m-kereskedelem is, ezeken belül számos új leágazással, mint az Ipar 4.0, a biztonság vagy az adatvédelem.


Azoknak, akik még sosem jártak a konferenciánkon, kedvcsinálóként érdemes megtekinteni a tavalyi rendezvény programját, és képeit.

Kiemelt támogatók

  • Simple
  • Aruba Cloud
  • xLabs

A türelem rózsát terem

  • Az első, hagyományos konferencia nap programját október 20-án töltjük fel.

    A második nap mélyebb és gyakorlat-orientált tartalmat kínáló, 8 blokkból álló programja már most megtekinthető a fenti napválasztó fülre kattintva!

1. terem

    • 09:00
    • Kotlin alapok Androidhoz
    Az előadásról

    Androidos környezetben is abszolút relevánssá vált a Kotlin, a Java "javított, második kiadása" - főleg mióta a Google hivatalosan is bejelentette, hogy a nyelvet teljes mellszélességgel támogatni fogja a platformon és saját fejlesztőkörnyezetében, az Android Studióban is. A Kotlin előnye a gyorsabb, kényelmesebb programozás, a minimális "boiler plate" és a teljeskörű Java-kompatibilitás: akár kód szinten is képes a két nyelv együtt élni-dolgozni.

    A workshop célja a haladó Java-fejlesztők számára gyakorlatban használható Kotlin-tudást biztosítani, amivel meg tudják kezdeni saját fejlesztéseiket ezen a nyelven.

    Tematika:
    - Java bevezetés - Kotlin bevezetés
    - Haladó Kotlin fogások
    - Kotlin idiómák

    Arold Ádám

    Software Architect, Ustream

    Ádám az IBM/Ustream budapesti csapatának tagja. Kotlin-specialista, a nyelv egyik hazai zászlóvivőjének számít.

    • 12:00
    • Ebédszünet
    • 13:00
    • Android refaktorálás a gyakorlatban
    Az előadásról

    Nem csak az iPhone, hanem az Android is évtizedes múltra tekint vissza - ami lassan tinédzser appokat is jelent, amelyeket lassan (vagy gyorsan) modernizálni, frissíteni kell. És ha már nekiállunk a legacy kódbázisnak, érdemes az alkalmazás szerkezetét is átgondolni, a kódot refaktorálni - és talán a nyelvváltás is szóba jöhet.

    A workshop keretében végigvesszük a refaktoring fontosabb kihívásait és az azokra adott általános válaszokat.

    Tematika:
    - A kiinduló kódbázis felmérése, kijavítandó hibák azonosítása
    - Kódbázis tisztítása, általános androidos programozási minták használatával
    - Dependency Injection bevezetése Dagger 2 használatával
    - Hálózatkezelés kiszervezése, View réteg feldarabolása
    - Alkalmazásrétegek szétbontása Android Architecture Component mintái szerint
    - Repository koncepció bevezetése, perzisztencia Roommal - Tesztelés alapok

    Orosz Gábor

    Habár évek óta start up közegben dolgozom, de a karrierem első felében összegyűjtött nagyvállalati praktikák jobbik felét a mai napig megtartottam. Szeretek gyorsan mozgó, agilis csapatokban dolgozni, de gányolásról szó sem lehet, az alkalmazások, amiket építek, robusztus minták szerint épülnek, bővítésre és tesztelhetőségre kihegyezve. Végül, de nem utolsósorban igazi mobil mániákusnak tartom magam.

    • 16:00
    • Zárás

2. terem

    • 09:00
    • Fintech élesben: alkalmazásfejlesztés banki aggregátor API-ra, itthon először!
    Az előadásról

    Fintech alkalmazások fejlesztésénél felmerül, hogy hogyan érjük el egyszerűen a felhasználó pénzügyi (bankszámla és különféle szolgáltatói számla) adatait. A PSD2 szabályozás jelenlegi állása szerint 2018-2019 folyamán várható, hogy a bankok API-kat nyitnak fintech applikációk számára. Még így is kérdéses lesz, hogy hogyan oldjuk meg, hogy ne kelljen minden egyes bankhoz különböző API regisztrációkat és API hívásokat fejlesztenünk. Nem is beszélve arról, hogy ha nem banki adatokhoz akarunk hozzáférni, amikhez a szolgáltató (pl. közüzemi, telekom), nem is ad API elérési lehetőséget. Egy pénzügyi aggregátor platformja ezekben tud nekünk segíteni, már ma is. A workshop során az Aggreg8.io banki és számla aggregálási API-jait, illetve az MKB bankszámlás fizetési API-ját felhasználva fogunk egy személyes pénzügyi és egy számlafizető webalkalmazást írni Angular2 segítségével.

    Tematika:
    - Ismerkedés az Aggreg8-Banks és Aggreg8-Bills API-kkal - Open API (Swagger) kliens automatikus generálása
    - Angular2 kimutatások készítése a költési szokások és a szolgáltatói számlák vizualizálására
    - MKB Payment Initiation API használata számla fizetésre
    - Az applikációk becsomagolása Docker containerekbe és feltöltése a FintechBlocks piactérre, ha szeretnénk eladni bankoknak a fintech megoldásainkat

    Eszközök: Node.js, TypeScript, Angular2, Swagger, Docker

    Gémes Tamás

    CTO, Aggreg8.io

    Tamás a Wyze.me első magyar automatikus PFM alapitója. A Wyze.me-ből kinőtt Wyze Startup Studio CTO-ja, melynek három projektje van: A Wyze PFM white label fintech applikációkat (PFM, bill payment, microsavings) készit bankok és fintech cégek számára. Az Aggreg8.io közép-európai banki és közüzemi számla aggregálási fintech API-kat nyújt. A FintechBlocks a bankok és fintechekek együttműködését is segitő PSD2 kompatibilis banki innovációs platformot és open API marketplace-t épit. Tamás a fintech jövőjét a bank-fintech együttműködésekben látja, amik biztosithatják a fintech megoldások gyors elterjedését.

    • 12:00
    • Ebédszünet
    • 13:00
    • Fejlessz biztonságos alkalmazást: programozási minták fejlesztőknek
    Az előadásról

    Már nem csak a hagyományosan biztonságorientált (például pénzügyi) alkalmazásoknál követelmény, hogy ellenálló legyen a támadásokkal szemben. A workshop gyakorlati formában, támadó szemlélettel vesz végig néhány alapvető programozási gyakorlatot, amelyeket illendő betartani.

    Felkérés alatt

    • 16:00
    • Zárás

3. terem

    • 09:00
    • Google Analytics & Firebase: fiók audit, cross-device mérés, adatvizualizáció
    Az előadásról

    A résztvevők betekintést nyernek a világ legismertebb ingyenes vállalati analitika eszközének működésébe és megtudják, hogyan kerülhetik el azokat a hibákat, amiket a felhasználók 90%-a elkövet a mérések beállításakor. A workshop után átlátják a Google Analytics és a Firebase felhasználási lehetőségeit és megértik a cross-device mérés működési mechanizmusát, illetve a korlátait. Megmutatom, mire használható a Data Studio, a Google ingyenes adatvizualizációs eszköze.

    Tematika:
    - Google Analytics és Firebase demo fiókok bemutatása (mindenki saját gépen el tudja majd érni ezeket)
    - Fiók audit step-by-step & hogyan kerüljük el a mérési hibákat, hiányosságokat
    - Cross-device mérés a UserID használatával
    - Data Studio demo és mintariport létrehozása Google Analytics adatokból

    Előfeltétel: a résztvevő használta már korábban a Google Analytics-et, az alapszintű mutatószámokkal tisztában van. Telepítendő szoftver: nincs kifejezetten ilyen, amire szükség lesz, az egy laptop internettel, preferáltan Chrome böngésző (de más is jó), és egy gmail fiók.

    Bay Áron

    Digital Analytics Team Lead, Mito

    2007 óta foglalkozik PPC-kampányok menedzselésével, és 9 éve digitális analitikával. Szakmai pályafutása során több mint 1 milliárd Ft Google AdWords költést kezelt. 2013 óta a Google Regional Trainer státusz birtokosa, a Google saját szervezésű Akadémiáinak előadója. 2015 óta a Mitónál Digital Analytics Team Lead pozícióban dolgozik, többek között az OTP, a Deutsche Telekom, a Decathlon és a Szerencsejáték Zrt. digitális analitika projektjein.

    • 12:00
    • Ebédszünet
    • 13:00
    • Bevezetés az alapozó UX kutatásba
    Az előadásról

    A termékfejlesztés és innováció az alapozó kutatással kezdődik. Bármelyik módszertan alapján is dolgozik egy termékfejlesztő cég, a célcsoport megértése, és a meglevő vagy leendő felhasználók bevonása kell hogy legyen az első lépés a folyamataikban. Az alapozó kutatás segít abban, hogy valós problémákat oldjunk meg és úgy, hogy az a felhasználóink életét valóban jobbá teszi majd. Ehhez viszont el kell merülnünk a problématérben, meg kell értenünk és empátiát kell éreznünk azokkal az emberekkel szemben, akiknek a termékünk szól.

    Ha részt veszel a workshopon, a következő témákkal fogunk foglalkozni:
    - miért van szükség alapozó kutatásra?
    - ki a célcsoportja a kutatásnak?
    - az interjúkészítés alapjai
    - milyen a jó kérdés?
    - hogyan tudd meg a legtöbbet az interjúalanyodtól?
    - hogyan tudod egyszerűen szintetizálni a tanultakat?
    - mikor kérdőívezz és mikor ne?
    - a kérdőívezés 5+1 halálos bűne

    Előfeltétel: nincs
    Szükséges hozzá: legyen nálad laptop, tablet, vagy egy jegyzetfüzet
    Fejlesztett skillek: interjúzás, kutatás, kérdőívek, empátia, Design Thinking

    Kovács Zsuzsanna

    UX Research Lead, Prezi

    2008 óta kutatja megszállottan a felhasználói viselkedést személyesen és távolról, kvalitatívan és kvantitatívan, szervezetten és gerillában. A Prezi kutatócsapatát vezeti, UX Budapest meetup-ot és Amuse konferenciát szervez.

    • 16:00
    • Zárás

4. terem

    • 09:00
    • React Native gyorsítósáv
    Az előadásról

    Készítsünk React Native appot nulláról - mindössze néhány óra alatt. A React Native a natív alkalmazásfejlesztésbe hozza ugyanazt a JavaScript keretrendszert, mint amivel a Facebook a webet is támadja. A technológia még friss, de tapasztalatok már vannak vele. A workshop során átvesszük a React Native alapjait, filozófiáját és architektúráját, és azt is, hogy kinek érdemes bevetnie - és kinek nem.

    A workshop végére megtanuljuk egy saját Spotify listázó alkalmazás elkészítést React Native-ban.

    Tematika:
    - ismerkedés a React Native-val: rövid története, előnyök-hátrányok, architektúra
    - hogyan fogjunk hozzá konfiguráció nélkül?
    - eszközök: React Native Debugger, Inspector, Hot reloading
    - saját alkalmazás készítése - a Spotify API alapján

    Bene Ádám

    CTO, Bene Studio

    Ádám full-stack fejlesztőmérnöki tapasztalatát startupokban, majd egy nagyvállalatnál, az NNG-nél szerezte. Jelenleg a React Native specialista, a Bene Studióban támogatja szakmailag a fejlesztőcsapatot.

    • 12:00
    • Ebédszünet
    • 13:00
    • Az ipari IoT új útjai: Azure IoT Edge a gyakorlatban
    Az előadásról

    Az IoT Edge koncepciója egyszerű: a “buta” IoT-eszközök és szenzorok illetve a felhős feldolgozás közé érdemes egy újabb réteget, az úgynevezett “Edge”-et illeszteni. Ezen is saját kód fut, alacsony késleltetéssel működik, és képes “előemészteni” az adatokat a felhős feldolgozáshoz. Nézzünk bele, mi ez, mire jó és hogyan építhető fel egy egyszerű IoT Edge alkalmazás!

    Tematika:
    - A „nagy kép” megismerésének érdekében az Azure-os IoT stack bemutatása: end-to-end demó IoT Edge, IoT Hub, Stream Analytics és Power BI/Machine Learning/Cognitive Services felhasználásával.
    - IoT Edge rövid bemutatása: architekturális fogalmak, használható OS-ek, fejlesztőeszközök.
    - Gyakorlati próba: szimulált eszközön intelligencia futtatása és jelek küldése a felhőbe.

    Előfeltételek:
    - laptop, rajta Windows 10 és Bash, vagy Ubuntu környezet. (64 bites OS. Minimum verzió: Ubuntu 14. Windows 10-es Bash telepítési leírása: katt)
    - JavaScript (Node.js) programozási alapismeretek
    - egy jó szövegszerkesztő, pl. Visual Studio Code (ingyenes; Windowson, Macen, Linuxon is fut)

    Farkas Bálint

    Technical Evangelist, Microsoft

    Bálint 10 éves kora foglalkozik informatikával. Microsoft rendszereken kezdte és az elmúlt 18 évben ezen nem is változtatott. Igyekszik lépést tartani a szakma rohamos fejlődésével, most épp a felhővel és adattudományokkal foglalkozik.

    • 16:00
    • Zárás

Ha tetszik a program, csatlakozz hozzánk!

A HWSW informatikai kiadó rendezvényein is ugyanazt a filozófiát követjük, mint informatikai kiadványainknál: a tartalom szent és sérthetetlen.
A tartalomhoz az arculatot a mito adta.

Kapcsolat

Így juthatsz oda

  • Autóval

    A rendezvény a MOM Kulturális Központban kerül megrendezésre (1124 Budapest, Csörsz u. 18.). A helyszín nem MOM Bevásárlóközpontban található!


    Parkolni a MOM Park Bevásárlóközpont vagy a Larus Étterem és Rendezvényközpont mélygarázsában lehet, amely a Jagelló útról közelíthető meg. A parkolás mindkét helyszínen fizetős.

  • Tömegközlekedéssel

    A Széll Kálmán tér vagy a Déli pályaudvar felől érkezve a 61-es villamos Csörsz utcai megállójánál kell leszállni, a Ferenciek teréről pedig a 8-as vagy 112-es busz BAH-csomópont megállójáig kell utazni, innen a Gesztenyés-kerten keresztül pár perces sétával elérhető a MOM Kulturális Központ (1124 Budapest, Csörsz u. 18.). A helyszín nem MOM Bevásárlóközpontban található!

scrollTop