A rendezvényről
A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő HWSW mobile! termékfejlesztési konferencia a hazai szakma legnagyobb fóruma, mely az elmúlt években már telt házzal futott, közel 900 szakember részvételével. A novemberi eseményen 90 előadó fog színpadra állni, köztük nemzetközi vendégelőadók.
Idén is két naposak leszünk, az első, hagyományos konferencianapon a bevált témáink mellé újabbak is érkeznek, mint a proptech, illetve az alkalmazott AI is önálló szekciót kap. A második napon a tavalyi 8 helyett immár 10 workshopon kínálunk 3 óra mély, gyakorlatorientált tartalmat változatos témákban. Egy új szokást is útjára indítunk, a konferencián ezentúl mindig bemutatkozik egy régiós IT-központ: Helló Kolozsvár!
A hagyományos témáink mellett, mint a fejlesztés, a UX és az adatelemzés, továbbá az IoT és a fintech, olyan új területekre is belépünk, mint az alkalmazott gépi tanulás, vagy épp a proptech - ezeken belül számos finom leágazással, mint az Ipar 4.0 vagy a biztonság.
Szokásunknak megfelelően idén is jelentős frissítést hajtunk végre az előadói gárdán, előadóink legalább 80 százaléka friss, új arc lesz.
Azoknak, akik még sosem jártak a konferenciánkon, kedvcsinálóként érdemes megtekinteni a tavalyi rendezvény képeit.
Regisztráció
A rendezvény lezajlott.
A hagyományos témáink mellett, mint a fejlesztés, a UX és az adatelemzés, továbbá az IoT és a fintech, olyan új területekre is belépünk, mint az alkalmazott gépi tanulás, vagy épp a proptech - ezeken belül számos finom leágazással, mint az Ipar 4.0 vagy a biztonság.
Szokásunknak megfelelően idén is jelentős frissítést hajtunk végre az előadói gárdán, előadóink legalább 80 százaléka friss, új arc lesz.
Azoknak, akik még sosem jártak a konferenciánkon, kedvcsinálóként érdemes megtekinteni a tavalyi rendezvény képeit.
Kiemelt támogatók
Kiemelt előadók
Programok
Válassz dátumot!
Válassz szekciót!
PROGRAMOK
Plenáris előadások (Színházterem)






Alkalmazott AI szekció
Így kezdjünk hozzá!



Az üzlet és az AI – egy hullámhosszon



Gépi tanulás edge eszközökön



Tapintás, látás, gyógyítás



AI a kormány mögött



Fejlesztői szekció
Enterprise+startup


Tekintsünk a jövőbe!



Ássunk mélyebbre!



Építsünk szervezetet



Tech szektor




IoT és Ipar 4.0 szekció
Ipar 4.0 tapasztalatok



NarrowBand-IoT, A-tól Z-ig



IoT platformok és védvonalaik



Klaviatúra vagy forrasztópáka?



A gyárkapuk előtt és mögött



Proptech szekció (ingatlan.com terem)
Proptech bemelegítő



Építőipar, ahogy eddig nem ismertük






FinTech szekció
Tapasztalatok az íróasztal túloldaláról



Fejlesztés: hogyan és mit?




UX, adat és analitika szekció
Szabályozás mint szervezőelv



Így válassz funkciókat ésszerűen




UX-tervezői tapasztalatok



Analitikáról mindenkinek



Ássunk az analitikai mélyére!



Válassz szekciót!
PROGRAMOK
1. terem




2. terem

3. terem



4. terem


5. terem


Ha tetszik a program, csatlakozz hozzánk!
A HWSW informatikai kiadó rendezvényein is ugyanazt a filozófiát követjük, mint informatikai kiadványainknál: a tartalom szent és sérthetetlen.
A tartalomhoz az arculatot a mito adta.
Kapcsolat
-
Gálffy Csaba
Program
galffy.csaba@hwsw.hu
-
Bőle György
program, partnerkapcsolat
szervezes@hwsw.hu
-
Folyó Gergely
szervezés, adminisztráció
szamlazas@hwsw.hu
Így juthatsz oda
-
Autóval
A rendezvény a MOM Kulturális Központban kerül megrendezésre (1124 Budapest, Csörsz u. 18.). A helyszín nem MOM Bevásárlóközpontban található!
Parkolni a MOM Park Bevásárlóközpont vagy a Larus Étterem és Rendezvényközpont mélygarázsában lehet, amely a Jagelló útról közelíthető meg. A parkolás mindkét helyszínen fizetős.
-
Tömegközlekedéssel
A Széll Kálmán tér vagy a Déli pályaudvar felől érkezve a 61-es villamos Csörsz utcai megállójánál kell leszállni, a Ferenciek teréről pedig a 8-as vagy 112-es busz BAH-csomópont megállójáig kell utazni, innen a Gesztenyés-kerten keresztül pár perces sétával elérhető a MOM Kulturális Központ (1124 Budapest, Csörsz u. 18.). A helyszín nem MOM Bevásárlóközpontban található!









